XXX. fejezet - I'm pregnant

Megjött a jubileumi rész. Jobban mondva nem jubileumi, csak harmincat ért a fejezet száma, de nem tudtam más szót használni erre :D A másik dolog, hogy a látogatók száma már jóval megütötte az 5000-et aminek nagyon- nagyon örülök :) Szerintem egész gyorsan sikerült ezt elérni. Ez kb. durván számolva azt jelenti, minden hónapban 1000 látogató járt itt. Na, szóval ennek a két szép számnak az örömére hoztam egy extra hosszú részt :) Word-ben öt oldal :) Ilyen hosszút még ide nem írtam :) És nagyon érdekes a vége szerintem :D

-          Fernando… - kezemet az övé felé csúsztattam a bárpulton. 

Ujjaim hozzáértek az övéihez, de ő nem húzta el. Kis bátorság költözött belém,  így kezemet az ő kézfejére fektettem. Erre már hevesebben reagált, elrántotta a kezét.

-          Mit mondjak, vagy csináljak, hogy megbocsáss?

-        Mondtam már… már mindent megtettél. Nagyon csúnyán hátba szúrtál B. Nagyon csúnyán. Ráadásul az egyik jó barátommal. És ez nagyon- nagyon fáj. Ne várd, hogy ezt elfelejtsem. Amikor Monacoban elmondtad, hogy megcsaltál… Legszívesebben elrohantam volna, véget vetve mindennek, ahogy te tetted anno. De tudod miért nem tettem? Mert én is hibáztam két éve. Ugyan te akkor nem bocsájtottál meg egyből, de végül mégis sikerült elfelejteni a múltat. Nem néztünk vissza, csak előre. És én is ezért bocsájtottam meg. Mert mind a ketten hibáztunk, úgy éreztem, ezt megérdemeltem, most kvittek vagyunk. De ez… Én nem tudom, Blance…

-          De… - igyekeztem feldolgozni azokat, amiket mondott, mert teljesen igaza volt.

-          Nem, Blance. Mi a garancia rá, hogy most megcsókoltad, holnap meg már lefekszel vele?

-          Én nem…

-       B. Most szerintem megyek. – Fer lekászálódott a bárszékről, de én is leugrottam és elkaptam a karját.

-          Maradj. – kérleltem könyörgő tekintettel. – Kérlek. Légy szíves.

Fernando hosszan nézett a szemeimbe és látszott rajt habozik, nem tudja, mit csináljon. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasából és lehajtotta a fejét. 

-          Nem, Blance. Most nem. – erősebben megrántotta a karját, ezzel késztetve arra, hogy engedjem el.

A kezem lehullott a karjáról én pedig megtörten figyeltem, ahogy kisétál a bárból. Felkönyököltem a bárpultra és fejemet a tenyerembe temettem. Rendeltem még egy italt, amit miután elfogyasztottam, visszamentem a szobába. Fernando nem volt ott. Fáradtan letusoltam, lemostam a sminkemet, átöltöztem és befeküdtem az ágyba, majd bekapcsoltam a TV-t. Nem akartam addig elaludni, amíg a spanyol vissza nem ér. Körülbelül hajnali kettőig bámultam valami sablonos műsört, majd már annyira untam, hogy inkább kinyomom, hátha tudok aludni. Azonban továbbra is álmatlanul feküdtem az ágyban és néha türelmetlenül nyúltam a telefonhoz, amin lassan vánszorogtak a percek. Hajnali négy körül még mindig nem jött álom a szememre, azonban valami motoszkálást hallottam. Halvány reménysugár tűnt fel, hogy Fer tért haza. És valóban. A spanyol világbajnok lassú léptekkel közeledett a hálószoba felé. Mikor belépett, én a bal oldalamon feküdve bámultam ki az ablakon, elfordulva az ajtótól. Reméltem, ha azt hiszi, hogy alszom, odafekszik mellém. Nem tudom mi történhetett hosszú percekig, de hamarosan hallottam, ahogy csukódik az ajtó és távolodó léptek zaja ütötte meg a fülemet. Hitetlenül megfordultam az ágyon. Fernando elhagyta a szobát. Ezek szerint semmi kedve nem volt mellettem aludni, amit megértettem. A fájdalom belül már elviselhetetlenül mardosott, és úgy éreztem, nem fogom ezt olyan sokáig bírni. A fáradtság végül legyőzött és a szemhéjaim lassan lecsukódtak.

…

A készülék a mellettem lévő asztalkán egyfolytában rezgett. Fáradtan nyúltam érte és kinyomtam az ébresztőt. Másik oldalamra fordultam és karomat csukott szemmel kinyújtottam, hogy végigsimíthassam a spanyol mellkasát. Kezem azonban csak az üres levegőt markolta. A szemeim felpattantak és egy pillanatra meg is ijedtem, hogy hol lehet a világbajnok, de ahogy felültem az ágyban, eszembe jutott a tegnapi csodálatos nap. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból, majd fáradtan a hajamba túrtam. Lerúgtam magamról a takarót és bementem a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, felöltöztem, kisminkeltem magamat, hajamat pedig magas lófarokba kötöttem. Mikor végeztem mély levegőt vettem és a nappali felé vettem az irányt, mert reménykedtem, hogy ott lesz. A fáradtság szinte fájdalmasan telepedett rám és a szemhéjamra, képes lettem volna ott helyben elaludni. De nem lehetett. Meg kellett találnom Fernandot és elmondani neki, amin egész este gondolkodtam. A világbajnok ott aludt a kényelmes, hatalmas kanapén. Odasétáltam hozzá és leguggoltam mellé. Megsimítottam a karját, mire megmoccant, de nem ébredt fel. Újra megsimogattam, kicsit hosszabban. Ő erre már nyitogatni kezdte a szemét, így újra megsimogattam.

-          Fer, beszélnünk kell. – szólítottam meg lágyan. 

A pilóta fáradtan fordult felém és várakozóan pillantott rám.

-          Én… nagyon sokat gondolkodtam este, mikor vártalak. A kapcsolatunk nagyon… ingadozó, és ez nem jó így. Nagyon szeretlek és hibáztam tegnap. Azt hittem jobb lesz, ha elmondom, de csak rosszabb lett. Mikor tegnap vártalak nagyon sokáig tépelődtem magamban… és amikor nem jöttél be aludni, meghoztam a döntést. Én… szerintem jobb lenne, ha véget vetnénk ennek a kapcsolatnak. Se nekem, se neked nem jó, hogy ennyit veszekszünk, azt mondtad hátba szúrtalak, és ez fájt neked. Nem akarok még több fájdalmat okozni neked, mert nagyon nem ezt érdemled… szóval…

Fer összeráncolt szemöldökkel hallgatta végig a monológomat és látszólag nem is értette, mire akar kimenni ez a beszélgetés. 

-          Te most szakítasz velem? – szólalt meg végre.

-          Így lesz a legjobb. – győzködtem inkább magamat, mint őt és igyekeztem visszanyelni a könnyeimet. – Hidd el, nem volt egyszerű, de…

Nem tudtam befejezni a mondatomat, mert a spanyol a tarkómnál fogva húzott közelebb és megcsókolt. A csók hosszú másodpercekig tartott, és mikor elengedett arcunk között alig volt öt centi. 

-          Annyira hülye vagy, te lány. Hogy gondolod, hogy engedem, hogy szakíts velem?

-          De…

-          Nem. – tapasztotta kezét a számra. – Minden párnak vannak problémái. Lehet, hogy nekünk kicsit több. Jó, lehet, hogy sokkal több, de szeretjük egymást nem? Hát akkor? Kit érdekelnek a problémák, ha meg tudjuk oldani minden egyes alkalommal? A tegnapi dolog nagyon fájt, ez igaz. Amikor elmentem a bárból, elrángattam magammal Lewis-t és nagyon sokat beszélgettünk. Rólad, rólunk és úgy általában mindenféléről. Ő mondta, hogy tegnap este nagyon kivoltál, és hogy próbáljak neked megbocsájtani, mert annyi mindent túlélt már a mi kapcsolatunk, amit egy normális párkapcsolat lehet, hogy nem tudna. Ezek vagyunk mi. Nem átlagosak, de mégis tökéletesek. Az, hogy hibáztál… hogy ilyen módon hibáztál. Nem kellemes. De túl kell rajta lépni. Mert most is itt vagy. Este pedig vártál. Azt hiszem, túl tudunk ezen lendülni. De csak együtt. Szeretlek.

-          Én is szeretlek.

-          Na, jó. – vigyorodott el és hosszan megcsókolt. – Menjünk le reggelizni.

-          Ez már jobban tetszik. – mosolyogtam és most én csókoltam meg.

-          Megyek, letusolok, meg felöltözök. – állt fel Fernando a kanapéról. – Jut eszembe. A fürdéshez nincs kedved csatlakozni hozzám?

Sunyin elvigyorodott és a derekam köré fonta a karjait, úgy húzott közelebb magához, majd hosszan megcsókolt. Én is elmosolyodtam és átkaroltam a nyakát, úgy viszonoztam csókjait. Lassan hátráltunk a fürdőszoba felé, és csak akkor esett le, hogy már ott vagyunk, mikor Fernando elengedett az egyik karjával elengedett és elkezdte kinyitni a tusoló csapját. A hideg víz a nyakunkba zúdult, amitől hatalmas sikítottam. 

-          Jesszus! – nevettem és próbáltam szabadulni az öleléséből ő azonban gyengéden a falnak nyomott, esélyem se volt szabadulni. – Te normális vagy?

Hangosan nevettem, de nem engedett el, inkább egyre csak a nyakamat csókolta.

-          Fernando. – próbáltam eltolni. – A hajam. A sminkem. A ruháim.

-          Kit érdekel? – morogta a férfi miközben újra megcsókolt.

-          Veszel nekem új Michael Kors órát? – emeltem meg a kezemen lévő méregdrága órát. – Mert nem garantálom, hogy vízálló. És jössz nekem egy Tory Burch cipővel, mert bőr és nem értékeli a vizet.

-          Mindent megveszek. – vigyorgott a spanyol, de tudtam, hogy alig hallja.

-          Akkor. – vigyorodtam el, és újra megcsókoltam.

A világbajnok arcára is széles mosoly húzódott, majd behúzta a zuhanykabin ajtaját. 

…

-      Hát merre járt a gerlepár? – vigyorgott ránk Lewis, amikor Fernando és én kéz a kézben megjelentünk az ebédlőben és leültünk a hozzá és Valeryhez?

-     Hát… csak a reggeli készülődés. – mosolyogtam rá a spanyol világbajnokra, aki magához húzott és hosszan megcsókolt.

-          Mást is esztek ma reggel egymáson kívül? – szólalt meg a brit pilóta pár pillanattal később.

-       Khm… - eltoltam a spanyolt és megigazítottam a hajamat. – Jól vagy Val? – ültem le barátnőmmel szembe. – Lewis mondta, hogy tegnap este nem voltál a toppon.

-          Öh… igen. Persze. – a lány zavartan beletúrt a hajába. – Jössz valami reggeliért?

-          Igen, persze. – álltam fel.

Követtem a barna hajú lányt az egyik svédasztalhoz, ami roskadozott a sok-sok finom falattól. Elvettem egy tányért és elkezdtem rá felpakolni a különböző ételeket. 

-          Blance, lenne valami, amit el akarok mondani.

-          Mi a baj, Valery? – egyből láttam, hogy valami gond van.

-          Ma reggel én…

Azonban nem tudta befejezni a mondatokat, mert valaki odalépett közénk. 

-          Na, van valami finom, lányok? – Lewis nyomott egy puszit szerelme arcára, aki igyekezett egy fáradt mosolyt magára erőltetni.

-          Nem tudom, nekem valahogy most nincs étvágyam. – felelte barátnőm.

-          Hatott már a gyógyszer? – karolta át aggodalmasan a pilóta a lányt.

-          Igen, igen. Csak nem vagyok éhes.

-          Tegnap este se ettél semmit. Ne mond, hogy modell karrierre pályázol.

-          Nem, csak most tényleg nem akarok enni. Lécci. – lefejtette magáról Lewis karját és visszament az asztalhoz.

-          Valami rosszat mondtam? – fordult felém értetlenül a brit pilóta.

-          Nem tudom, mi baja. Valamit el akart mondani, mi előtt idejöttél. De nem tudta befejezni?

-       Mi lehet az, amiről én nem tudhatok? – lepődött meg a világbajnok. – Mindent megosztunk egymással.

-          Nem tudom. Ki fogom deríteni. Gyere, menjünk vissza. – felpakoltam még pár dolgot a tányéromra, majd a férfivel visszamentünk az asztalunkhoz. 

Valery ott ült egyedül, a semmibe meredve, teát kevergetve. Mikor Fernando is leült, beszélgetni kezdtünk, így négyen, de Val alig-alig szólt bele egy-egy témába. Komolyan kezdtem aggódni legjobb barátnőm miatt, mert biztos valami komoly gond lehet. Már épp amikor befejeztük volna a reggelit, Valery átnyújt a villájával Lewis tányérjára és rászúrt egy paradicsomot, majd elfogyasztotta. 

-          Nem baj, ha ezt is elveszem? – nyúlt az én tányérom felé és elvett pár szem szőlőt.

-          Öh, nem.

-          Éhes vagyok. – pattant fel a lány. – Mint a farkas, nem tudom, mi van velem. – vigyorgott a lány, és mint valami bomba lőtt ki az asztalok felé. 

Kérdőn néztünk össze az ott maradt három személlyel, mikor Val visszatért két, jól megrakott tányérral és habzsolni kezdett. 

-          Hé, kicsim. Ne kapkodj. – érintette meg Lewis a barátnőm karját.

A lány pillanatok alatt tűntette el a két megrakott tányért, mi pedig csak tátott szájjal figyeltük a jelenetet.

-          Hé, Val. Nyugi. Még nem zárnak. – próbálkoztam én is.

-          Ja, nem. Csak nagyon éhes vagyok. – mikor végzett, lerakta a villát és szemét már jártatta. – Hozok még valamit.

Ahogy Valery felállt, hirtelen a szája elé kapta a kezét és rohanni kezdett a mosdók irányába.

-          Valery! – Lewis felpattant és a lány után kezdett futni, de elkaptam a karját.

-          Ne. – húztam vissza. – Majd én. 

A brit pilóta bólintott, majd nagy nehezen visszaült az asztalhoz én pedig legjobb barátnőm után indultam. Ahogy beléptem a mosdóba, meghallottam a jellegzetes hangot. Valaki hányt. Elfintorodtam, mert sosem bírtam, hogyha mellettem hánynak, de most erőt kellett vennem magamon. Bementem az első fülkébe, ahol a lány térdelt.

-          Val. – odaguggoltam mellé és hátrafogtam a haját. – Mi a baj?

-          Blance… én… - nem tudta befejezni, mert újra a WC felé görnyedt, hogy kiadja magából a jó nagy adag reggelit.

Felpattant és kimentem a mosdókagylókhoz. Az adagolóból kivettem három- négy papírtörlőt és bevizeztem, majd visszamentem a lányhoz. Az egyiket a homlokára tettem, a másik kettőt pedig a két csuklójára. Kivettem a hajamból a hajgumit és felfogtam a lány haját, majd a negyedik törlőt a tarkójára tettem. Kezemmel a hátát kezdtem dörzsölni.

-          Valery, jól vagy?

Egyelőre úgy tűnt, vége van és nem fog többet hányni, így a lány felemelte a fejét és a szemembe nézett.

-          Blance… én… én terhes vagyok. – sóhajtott, mire a döbbenettől lefagytam.