XXXV. fejezet - Old secrets

Na, hoztam a következő részt. Remélem tetszik, főleg a régi titok :) Úgy nem mellesleg pedig fájdalmasan rövid :"D
Enjoy :) <3

-          Dasha, akarsz valamit inni? – fordult Edita az orosz modellhez.

A kezem olyan görcsösen szorult rá a pezsgős pohárra, hogy azt hittem, szétroppan. Le sem vettem a tekintetemet a modell csinos arcáról, míg nem Jac belekarolt és elvezette az italok felé.

-          Hogy kerül ez ide? – fordultam Jules és Edita felé.

-          Egy vendég.

-     De senki nem hívta meg! – levágtam az asztalra a pezsgőpoharat, olyan erővel, hogy a pohár talpa megrepedt.

-          Hé, hé. Nyugi már. Kísérő. – vonta fel a szemöldökét legjobb barátnőm.

-          Nem mellesleg, de te sem vagy meghívva. – fordultam a szőke lány felé.

-          Hát, azt, köszi. Ha jól tudom, a legjobb barátok vagyunk.

-          Egy legjobb barát nem hozza ide a jövendőbelim exét. Mond, miért csinálod ezt velem? – váltottam könyörgőre.

-          Mert nem mehetsz hozzá Fernandohoz.

-          Úgy hiszem, ezt nem te döntöd el. Mellesleg azt mondtad, leveszed rólam a kezedet. Akkor mit keresel itt?

-          Akármennyire is nincs kedvem hozzá, de megpróbállak még egyszer lebeszélni.

-          Nem fog menni, Edie. Én ezt már eldöntöttem. – emeltem meg a bal kezemet, hogy megmutassam a gyűrűm. – Nem fog változni.

-          Ezt igazán sajnálom.

-          Én pedig azt, hogy nem tudom elfogadni. Most menj el, jó? És vidd az új barátnődet is. – böktem fejemmel az orosz modell felé.

Edita még hosszan állta a tekintetemet, majd elfordult és elindult kifelé. Jules is szó nélkül ellépett mellőlem és a három modell lánnyal hagyta el a lakást. Addig figyeltem őket, míg az ajtó be nem zárult mögöttük. Nekidőltem a falnak és hosszan vizslattam a gyűrűs ujjamra húzott ékszert. Újra és újra felidéztem magamban a hallottakat, és rájöttem, hogy fáj. Belülről erősen kapart az érzés, hogy a legjobb barátaim nem akarják azt, amit én már eldöntöttem. Nyilván valóan a saját, önös érdekeiket is nézték, hogy miért nem. Mégis volt valami, ami megijesztett. Megrémített, hogy kezdtem elhinni, amit mondtak, és az is, hogy lehet, hogy van igazság alapja. Megráztam a fejemet, és ellöktem magamat a faltól. Még valakivel beszélni akartam. Lendületes léptekkel indultam el az ajtó felé, de valaki elkapta a karomat. 

-          Hova mész?

-          Öhm… van egy kis dolgom. – néztem fel a barna szempárba.

-          Talán itt van az a dolog, nem? Ez a te partyd. Nem léphetsz le csak úgy.

-          Fernando. Öt perc és itt vagyok. Nyugi.

Kirántottam a kezemet a szorításból, lekaptam egy blézert a fogasról, a kulcsot a tálkából és ott hagytam a jövendőbelimet. Tudtam, hova kell mennem, ezért, mint az őrült hajtottam végig Monaco gyönyörű utcáin. Megálltam a hotelnél és kiszálltam a kocsiból. Nem kérdeztem meg, melyik szobában van, akit keresek, mert minden egyes alkalommal abban a szobában száll meg, mikor idelátogat. Törzsvendég. A lifttel felmentem a negyedik emeletre és a nyolcas szoba ajtaján kopogtattam. A személy igen hamar nyitott ajtót, és láthatóan meglepődött, hogy engem talál ott. 

-          Miért nem akarod, hogy összeházasodjunk Fernandoval? – nem teketóriáztam, egyből a közepébe vágtam.

-          Bejössz?

-          Csak pár percre. – bólintottam.

A spanyol férfi odébb állt, így be tudtam mellette lépni a hotel szobába. Beljebb mentem és leültem az ágyra.

-          Egy italt? – lépett a mini bárhoz Jaime.

-          Kérek.

-          Vodka?

-          Mi más? – mosolyogtam.

-          De vezetsz, nem? Vagy, hogy jöttél ide?

-          De. De tudod, milyen jól vezetek ittas állapotban. Amúgy nem akarok sokáig maradni. Csak mond el, miért nem akarod. Ha nem tudsz mást mondani, mint Jules vagy Edita, akkor már most megyek.

-          Nem. Én… hirtelen jött ez a hír. Én csak úgy gondolom, hogy elég fiatal vagy még ehhez.

-          De Fernando nem.

-          Ez is igaz. Viszont… - ült le mellém a spanyol pilóta és kezembe adta a poharat. – biztos vagy benne, hogy egy életen át tudod szeretni?

-          Mi? – háborodtam fel.

-          Ne, nyugi. – tette megnyugtatóan a kezét a combomra. – Nem kötekedésből kérdezem. Csak hogy szerinted készen állsz-e rá, hogy egy teljesen életen át, több évtizedig szeresd rendületlenül egy és ugyanazt az embert?

-          Hát… - hajtottam le a fejemet és a poharat szemléltem. – Igen. – pillantottam rá fel újra.

-          Akkor gratulálok. – ölelte át a vállamat a pilóta és nyomott egy puszit a homlokra.

-          Köszönöm, Jaime. – mosolyogtam rá. – Tudod, annyira fáj, hogy Edita és Jules ennyire ellene van a kapcsolatunk.

A könnyeim kezdtek előtörni, de nem akartam, hogy lefolyjanak, így gyorsan le is töröltem őket. 

-          Hé. – dörzsölte meg finoman a vállamat az ex Toro Rossos. – Csak féltékenyek. Jules azért, mert tudja, ha nagyon megfeszült volna 2010-ben, most vele lennél. Edita pedig azért, mert bejön neki Fernando.

-          Hogy mi? – húzódtam félre és hitetlenül bámultam a spanyolt. – Mit mondtál?

-          Mi? Ja, nem, semmi. – emelte fel védekezően a kezét Jaime.

-          De. Ismételd meg. Bejön neki Fer? Mit tudsz még, J.?

-          Semmit, semmit. – hátrált a fiú.

-          Honnan veszed, hogy bejön neki? Jaime, ebből már nem mászol ki. Jobb, ha elmondod. Most. Addig nem megyek el.

-          Jó. – rogyott vissza az ágyra a pilóta. – Mikor 2010-ben te ugye azt hiszem pénteken találkoztál Fernandoval.

-          Igen. – bólintottam.

-          Nos… csütörtök este elmentünk páran bulizni, és ott volt Edita, Jac meg még pár modell. Kegyetlenül flörtöltek, smároltak, és le is feküdtek. Aztán pénteken ti találkoztatok, és Nando téged választott, dobva ezzel a lányt. Összetörte a szívét, és az is fájt neki, hogy ráadásul veled. De nem akarta, hogy megtudjad, ezért játszotta az erőset és ezért utálta meg Fert. De közbe nagyon- nagyon bejön neki, ezért igyekszik úgy tenni, mintha gyűlölné. 

Meg se tudtam szólalni, miközben hallgattam a történetet és a végén az állam is leesett. Hogy a hátam mögött mik történnek.

-          Honnan tudod mind ezt?

-          Edita Juleslel vigasztalódott és mindent elmondott neki, ő pedig nekem.

-          Jó, szerintem én most… megyek. – teljesen magamon kívül voltam, nem is figyeltem, csak el akartam jutni az ajtóig.

-          Blance… - kapta el a karomat a pilóta. – Ne csinálj ostobaságot. Olyat, amit megbánnál.

-          Nem fogok. – nem is figyeltem, csak előre masíroztam. Egy pillanatra mégis visszaléptem hozzá és nyomtam az arcára egy puszit. - Köszönöm.

Halványan elmosolyodott és csak bólintott. A gondolataimba mélyedve vezettem a lakáshoz. Annyira nem voltam magamnál, hogy a hazafelé út teljesen kiesett, nem is tudom, hogy találtam haza. Talán ösztönből vezettem. Felvonszoltam magamat a lakáshoz és beléptem. Minden szem rám szegeződött és Fernando is elindult felém.

-          Hol voltál? – sziszegte idegesen.

-          Te. – ragadtam meg az ingét. – Terasz. Most.

A barátok értetlenkedve figyelték, ahogy Fer márkás ingénél fogva rángatom ki a világbajnokot a teraszra. Mikor kiértünk becsuktam az ajtót, hogy ne hallják.

-          Mi bajod van? – értetlenkedett a világbajnok. – Hol voltál?

-          Előbb én kérdezek. Mikor akartad elmondani, hogy viszonyod volt Editával?

A Ferraris pilótának a döbbenettől a szája is tátva maradt és dadogva kezdte keresni a szavakat.