Oldalak

2013. június 9., vasárnap

Maybe, maybe not

Hm... hogyan jellemezzem ezt a futamot. Nem volt rossz, de nem is volt olyan kifejezetten jó. Inkább jellemzem máshogy.

Fernando: Csodálatosan versenyzett, küzdött a végsőkig, nagyon- nagyon ment, megérdemelte volna a győzelmet. Kiegyensúlyozott volt végig, folyamatosan kapaszkodott felfelé, nem ingott meg.

Hamilton: Jó volt az elején, jó volt az időmérőn, de a vége ugye elúszott Fernando javára. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki, annyira kiül az arcára az összes érzelme. Nyitott könyv, úgy lehet belőle olvasni, mit gondol. De azért derekasan harcolt a spanyol elleni csatában, jó volt.

Massa: Hát az elúszott időmérő után egy olyan csodálatos eredményt mutatott fel a végén, hogy csak lestem. Be akarta bizonyítani, vele minden rendben van és simán meg is tette. Keményen csatázott Kimi-vel, de ő került ki győztesen, aminek örültem.

Hulk & Nico & Webbo: Őket egy kalap alá vennem, mert mindegyiket egyformán sajnáltam. Hulk-ot, mert jó volt, de kiesett, Nico-t mert küzdött és mégsem, Webbo-t pedig mert mindig láttam rá reményt hogy felálljon a dobogóra, de aztán nem jött össze.

Jules & JEV : Szintén egy kalap alá, mert ügyesek voltak. Jules-nél mondjuk kicsit mintha alábbhagyott volna a kezdeti lendület, de így is simán megverte a csapattársát. Jean pedig az idei szezon kezdeti nehézségének ellenére kezdi megmutatni a foga fehérjét. Tetszett amit ma és amit tegnap láttam tőle, kezd újra visszatérni belé az erő :)

Egy szóval izgalmas futam volt, hullámvölgyekkel a hangulat terén, de a végkimenetel tetszett, akármennyire volt csalódott a dobogón álló második és harmadik helyezett. De még mindig vagy remény, hogy idén spanyol név szerepeljen a világbajnokok listáján ;)

Almost perfect podium :) Almost...


He was the most disappointed at this weekend :/


James *-* 


Exmates :)


:)))





Lovely  :)




Mr. Fassbender *-*




Eyes and smile *-* 



Hulk :/


Please don't start crying...


HAHAHAHAHAHA :D Lewis's face :D


There was a Rossi in Montreal :D Hy, boy :)


:)


I'm so lonely lo lo lo lonely


Webbo :)



Hahaha :DDD Love it :D


:)


Hy, Mitch :)



:)




Na ennyi volna :) Remélem nektek is tetszett a futam :) Puszi :*


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése