XLI. fejezet - Two little life

Itt van az újabb rész. Még az előző bejegyzéshez elfelejtettem bemásolni ezt az idézetet, de igaz.
+ Végre lerendeztem a helyszíneket, "új helyre költöztek a lányok" :DDDDDDDD

 Enjoy :*

"A halál nem válogat. Nincs kegyetlenebb vagy kevésbé kegyetlen halál. Ezért olyan félelmetes. A szokásaid, a korod, a személyiséged, a vagyonod, a szépséged... mind lényegtelenek a halál színe előtt. A halál azért rettenetes, mert mindezeket elpusztítja."

 Fernando egyre monotonabban simogatta a hátamat, miközben tekintetemet le sem vettem a már élettelen testről. Valahogy azt reméltem, Corliss egyszer csak kinyitja a szemét, felpattan és minden a régi lesz. De a gép egyenletes sípolása nem ezt mutatta. Vártam, hogy újra csipogni kezdjen, ezzel jelezve, a lány szíve újra dobog.  De nem. Minél tovább ültem ott, annál jobban fájt belül valami. Nem tudtam felállni. Egyre csak a testet szuggeráltam és reménykedtem. De semmi. A spanyol pilóta rendületlenül állt mellettem és továbbra is a hátamat simogatta. A mozdulatai merevek és feszültek voltak.

-          Ugye tudod, hogy akárhogy szeretnéd, nem fog többé felébredni. – hangja halk volt és fáradt.

Nem szólaltam meg, csak tovább ültem. Nem vitt rá a lélek, hogy felálljak, és ott hagyjam azt a lányt, aki pár órája még boldogan mosolyogva ugrott a nyakamba. Ez nem lehet. Hisz olyan fiatal volt. Úgy éreztem, már nincs több könnyem. Alig pár óra alatt annyit sírtam, hogy a könnycsatornáim kiszáradtak.

-      Blance? – hallottam meg egy ismerős, félénk hangot, mire hátrafordultam a széken. A lány mikor meglátta kisírt szemeimet, megszaporázta lépteit a rövid méteren és mikor odaért hozzám, hosszan átölelt. – Édesem. Annyira sajnálom.

Valery hangja nyugtatóan hatott rám, jó érzés volt átölelni, így szorosabban húztam magamhoz. A válla fölött a brit pilótát láttam meg, amint tétován álldogál az ajtóban. Fernando odament hozzá és valamit motyogott neki, mire a mind a ketten felém fordultak. Elkaptam a tekintetemet és elengedtem Valt. A lány odasétált Corliss testéhez és végigsimította hófehér karját.

-          Vigyázz magadra. – suttogta, majd felém fordult. – Gyere, van neked egy meglepetésem.

-          Nem tudok… - szakítottam el legjobb barátnőmről a tekintetemet. – Nem akarok.

-          Kérlek. – húzott fel a székről a lány.

-          De…

-          B. Gyere, menjünk. A dolgok már el vannak Corliss körül rendezve. Nyugodj meg. – fogta át a vállamat barátnőm és az ágytól kezdett el terelgetni.

Még vagy háromszor néztem vissza a pár méteren, amit megtettünk. Nagyon nehezen tettem egymás elé a lábaimat, mintha mázsákat kötöttek volna rá, nehezemre esett megemelni. Lewis és Fernando az ajtóban álldogáltak, halkan beszélgettek. Mikor odaértem hozzájuk, a brit pilóta kitárta a karjait én pedig elengedtem Valery-t, hogy megölelhessem a férfit.

-          Részvétem.

-          Köszönöm. – motyogtam.

Rövid idő után a brit férfi eltolt magától, és Fer keze nyúlt felém. Tétován nyújtottam én is a bal kezemet és ujjaink összefonódtak. Még egy utolsó pillantást vetettem a mozdulatlanul fekvő lányra, majd továbbsétáltam.

…

-          Ez egy kicsit hideg lesz, Ms. Upton. – az orvos kék trutyit nyomott barátnőm hasát, majd a szerkezetet finoman a hasához nyomta és mozgatni kezdte körbe- körbe.

A monitoron megjelent a fekete-fehér kép és az orvos továbbmasszírozta Valery hasát, hogy jobban lássuk, amit látni kell.

-          Itt is van. – mutatott egy sötétebb foltra az orvos. – Még nagyon pici és nagyon fejletlen, de itt van.

Ahogy megláttam az apró kis magzatot, mosoly kúszott a számra. Val felém fordította a fejét és a kezemért nyúlt.

-          Ha lány lesz, Corliss lesz a neve. – mosolygott rám bíztatóan a lány.

-          Édes vagy. Annyi biztos, hogy gyönyörű lesz. – erőltettem szélesebb mosolyt az arcomra. – Köszönöm, hogy elhoztál.

-          Még nincs vége a meglepinek. Amint itt végzünk, megyünk még egy helyre.

-          Komoly?

-          Persze.

-          Ms. Upton, végeztünk is. Találkozunk két hónap múlva. De ha van valami probléma, nyugodtan hívjon.

-          Köszönöm, doktor úr.

A férfi papírtörlővel letörölte barátnőm hasáról a krémet, Valery pedig lehúzta a pólóját. A két fiú kint várakozott. Mikor kiléptük egyszer kapták fel a fejüket a telefonozásból.

-          Na, mi volt? – állt fel először Lewis, de Fernando is odasétált hozzám és hosszan megcsókolt.

-          Még csak megnéztük. De minden rendben van vele. – fektette a kezét a hasára.

-          Elmondtad már Blancenak, mi lesz a neve, ha lány lesz?

-          Igen. – mosolygott Val.

-          Akkor irány a következő állomás. – nyomott puszit az arcomra Fernando. Tehát ő is benne van.

…

-          Atya… úr… ég… - minden szót kihangsúlyoztam az ámulattól. – Édes istenem, de édesek vagytok.

Három Boston Terrier kölyök rohamozott meg nyifogva. Legugoltam hozzájuk és hagytam, hogy szanaszét nyalogassanak.

-          Egyelek meg titeket. – a három kiskutya le sem szállt rólam.

-          Tetszenek? – guggolt mellém Fernando és egy kiskutya hozzá is átrohant.

-          Nagyon beléjük szerettem. – mosolyogtam, miközben felemeltem egyet és megpuszilgattam.

-          Válasz egyet. – bíztatott szerelmem.

-          Komolyan? – döbbentem le.

-          Igen.

-          Nem tudom, mindegyik egy tündér. – letettem a kiskutyát válogattam közülük. Egyen megakadt a szemem azonban.

Ő kisebb és elesettebb volt a többinél, nem is mert odajönni hozzám elsőre. Míg a testvérei megrohamoztak, ő csak a háttérben pislogott. Finoman odébb toltam a többieket és odasétáltam hozzá guggolva.

-          Szia, kicsim. – kinyújtottam a kezemet, mire ő finoman megszaglászott, majd megnyalt és feltámaszkodott a térdemre. – Egyelek meg.

Megsimogattam apró kis buksiját, majd az ölembe kaptam és felálltam vele.

-          Őt akarom. – sétáltam vissza Fernandohoz. – Nézd, milyen édes.

-          Nagyon aranyos. – simogatta meg ő is a kiskutya fejét, aki megnyalogatta a pilóta kezét. – Akkor ő lesz.

Le sem tettem az ölemből a Terriert, amíg haza nem értünk. Útközben vettünk neki egy kutyaágyat, olyan tápot, amilyet a tenyésztő mondott, hogy kell, hámot, kutyapelenkát. Mikor hazaértünk letettem a kiskutyát a földre, aki félve nézett körbe, majd tett pár óvatos lépést.

-          Útközben kitaláltam, mi legyen a neve. – fordultam hátra Ferhez.

-          Na és mi? – karolta át a derekamat és egy puszit nyomott az arcomra.

-          Vaquero.

-          Na, ez hogy jött? – nevetett fel a spanyol.

-          Kiskoromban a szomszéd kutyát így hívták. Imádtam, mondjuk csak három mérettel nagyon Cane Corso.

-          Szép. Szerintem remek helye lesz itt.

-          Vigyázok rá. Olyan kis cuki. – leguggoltam és hívni kezdtem a kiskutyát. – Vaquero. Hé, Vaquero. Gyere ide kiskutyám.

A Boston Terrier felnézett és elforgatta a fejét. Annyira édes volt, hogy legszívesebben megzabáltam volna.

-          Gyere ide, kicsi. – a kutya odaügetett hozzám és az ölembe ugrott. Nyomtam egy puszit a fejére. – Tündér vagy.

Felálltam és az ölembe Vaqueroval odasétáltam a spanyol világbajnokhoz.

-          Nagyon szépen köszönöm. – csókoltam meg a szerelmemet.

-          Nagyon szívesen. Mindent a boldogságodért. – húzódott finom mosoly az arcára.

-          Vigyük be az ágyát.

Fernando felkapta az útközben vásárolt cuccokat, majd követett engem. Letettem a kiskutyát a szobában, ő pedig érdeklődve kezdett körbeszaladgálni. Megpróbált felugrani az ágyra, amin nevetni kezdtem.

-          Hé, Vaquero. – emeltem fel a kiskutyát, aki nyalogatni kezdte az arcom. – Elég.

Fernando letette az újonnan vásárolt kék ágyacskát, és köré pedig leterített pár kutyapelenkát. Odavittem a kutyát a puha ágyhoz és beletettem.

-          Nos, Vaquero, ez lesz az új ágyad. És az új otthonod.

A kiskutya nem sokáig maradt a helyén, inkább felfedező útra indult. Ferhez fordultam vissza.

-          A sok rosszban végre van valami jó.

-          Minden jó lesz most már, Blance. Minden. – ölelt magához szorosan a spanyol.

-          Muszáj lesz. – sóhajtottam és arcomat a férfi vállába fúrtam.