XLII. fejezet - Plans

Íme itt az újabb részem :) Nem tudok sok mindent mondani róla, remélem tetszik :) Nagyon rövidke :/

Enjoy :*

-          Ez tetszik. – böktem egy hófehér Alfred Angelo ruhakölteményre.

-        Ugyan már – hőbörgött Yvonne, az esküvőszervező. – Ha tengerparton lesz az esküvőd, biztos csodás, de nem úgy ismertelek meg, mint aki beéri egy ilyen egyszerű ruhával.

-          Akkor… - görgettem lejjebb az oldalon. – Ez még szép Alfredtól.

-          Túl öreges hozzád, Blance. Nézzünk meg a Disney kollekcióját. Sokkal jobban el tudom rajtad képzelni.

Hosszú percekig válogattunk, míg végül a lehetőség két csodálatos ruhakölteményre esett. Az egyik a Cinderella Platinum a másik pedig a Belle ruha.  Mind a kettőbe egyből bele szerettem és Yvonne se tudott dönteni.

-          Ugye itthon lesz az esküvő? – fordult felém az esküvőszervező.

-          Erről még nem beszéltünk.

-          Mi az, hogy nem beszéltetek? A legfontosabb mindig a hely és az idő. Ezt le kell fixálni.

Közeledő léptek zaja ütötte meg a fülemet. Egyikünk sem fordult meg, én csak lezártam a tervező oldalát, hisz megtartottam azt a legendát, hogy a vőlegény az esküvő napjáig nem láthatja a menyasszony ruháját.

-          Hát ti mit csináltok? – Fernando lehajolt és a nyakamba csókolt.

-          Szervezzük az esküvőt. Fer, ő itt Yvonne Perott. Yvonne, ő az, aki miatt te most itt vagy, Fernando Alonso. – végeztem gyors bemutatást.

-          Örvendek. – nyújtott kezet a nő, amit a spanyol mosolyogva megrázott.

-          Na, jó. – lépett oda Fernando hozzám és felhúzott a kanapéról. – Én most megyek, elintézek pár dolgot, aztán este jövök. Szép legyél.

A férfi hosszan megcsókolt, mire elmosolyodtam és viszonoztam a csókjait, majd finoman eltoltam.

-          Na, menjél. Majd hívlak. – nyomtam egy puszit az arcára, mire elmosolyodott és ott hagyott minket.

-          Ti már így is úgy éltek már, mintha férj és feleség lennétek. – nyúlt a laptopomért. – Minek összeházasodni?

-          Ő ragaszkodott hozzá.

-          Hát ti tudjátok. Szóval folytassuk.

Órákig üldögéltünk ott és egy idő után úgy éreztem, hogy az agyamat beszippantja a sok cím, szín, név, helyszín. Néha fel kellett állnom, hogy összetakarítsak Vaquero után, de a nap nagy részét a laptop előtt ülve töltöttük.

-          Jó, mára ennyi. – hajtotta le a kék Vaio fedelét. – Holnap folytathatjuk?

-          Lesz két jelenésem a városban, talán este, ha még van erőm, akkor hívlak.

-          Jó, és holnapután?

-          Meglátjuk. Nem tudom, Meredith mikorra tesz be munkát, lehet, hogy el is kell utaznom.

-          Tudod mit? – csapott a combjára Yvonne. – Hívj, ha ráérsz. És legfőképp akkor, ha megvan, hol lesz a hely.

-          Mindenképp. Köszönöm szépen, hogy segítettél. – álltam fel, hogy kikísérjem a nőt

-          Nagyon szívesen.

Miután visszamentem a szobámba, ránéztem az órára. Mielőtt Yvonne elment, együtt ettünk valamit, így már úgy terveztem, ma már nem vacsorázok. Gyorsan átöltöztem és már épp indultam el a konditerembe, mikor Vaquero megrohamozott.

-          Basszus, tényleg. – kaptam fel a kiskutyát. – Kibírsz itthon egy órát egyedül?

A kiskutya nyalogatni kezdte arcomat, mire vigyorogva nyomtam egy puszit a fejére és letettem. Ahogy kinyitottam az ajtót, szinte belerohantam Fernandoba.

-          Hova- hova? – nevetve átkarolta a derekamat és megcsókolt.

-          Megyek edzeni. Muszáj.

-          Nem vársz meg? Mehetnénk együtt.

-          Jó, de siess.

-          Ahogy csak tudok. – nyomott puszit az arcomra, majd belépett a lakásba.

Én is visszamentem és annyi ideig, amíg Fer elkészült és Vaqueroval játszottam a nappaliban. Amint a spanyol is kész volt, újra elindultunk.

-          Lenne egy pár dolog, amit meg kell beszélnünk az esküvőt illetően. – léptem be a liftbe.

-          Mégis micsoda?

-          A legégetőbb kérdés, hogy mikor és hol?

-          Tőled függ. Ott lesz, ahol szeretnéd.

-          Én Monacora gondoltam. Szerintem lehet december környékén, valami fedett helyen. Igaz, hogy nincs olyan meleg, de nem szeretnék olyan sokáig húzni halasztani.

-          És mi lenne… ha Spanyolországban lenne? Costa Brava? Costa Calida? Ibiza? Mallorca?

-          Öhm… - nem szívesen osztottam volna meg vele, hogy nem akartam külföldön az esküvőt.

-          Mi az?

-          Majd megbeszéljük. – simítottam végig a mellkasát.

-          Most itt az idő, hogy megbeszéljük. Szóval, mit szólsz hozzá?

-          Nem is tudom…

-          Várjunk. Nem akarod Spanyolországban? A szülőhazámban?

-          Nem arról van szó, hogy ott nem akarom, hanem…

-          Hanem hogy külföldön. Ki nem tennéd innen a lábadat, mi?

-          Én csak…

-          Tényleg nagy kérés lenne, hogy talán valami hozzám is kötődjön? Konkrétan már szinte itt élek, rengeteg időt töltök itt, haza már ezer éve nem mentem, anyáékkal is rég találkoztam. Monaco már a fülemen folyik ki, Blance.

-          Nem szeretsz itt lenni? – kaptam fel a vizet.

-          Csak te kötsz ide. Ha nem itt laknál, szerintem az évi egy versenyen kívül be se tenném ide a lábam. Túl sok a giccs, túl sok a felhajtás. Nem az én világom.

-          Aha. És hogy tervezted mégis? Hova költözünk, ha összeházasodunk?

-          Gondoltam mivel nekem ott a ház Spanyolországban, gondolom Valeryék összeköltöznének a baba miatt, Lewis el akarja adni a lakását. Te meg bárhol tudsz dolgozni.

-          Aha. Értem. Szóval ti ketten meg is terveztétek mindannyiunk életét és az úgy van!

-          Higgadj már le.

-          De meg se kérdezel, mit szeretnék?

-          Gondoltam később megkérdeztem, mert tudtam, hogy ez lesz belőle. Hisztizel.

-          Hogy én?

-          Igen, pontosan ezt teszed. Nem fogunk tudni megegyezni és csak egyfolytában hiszti lesz belőle.

-    Akkor nem is akarnál összeköltözni? – a pumpa ment fel bennem. – Szerinted te maradnék Spanyolországban, én itt és elég is? Férj és feleségként külön. Szép. Én inkább futok. Szia.

A veszekedés közben odaértünk a konditerem előtt fejeztük be. Mikor lezártnak tekintettem a vitát visszaléptem a liftbe és lementem a földszintre, majd ahogy elhagytam az épületet futni kezdtem a monacói estében.